Soha, de soha nem tudom majd megoldani a szellemes ügyet! - oh, ezt kicsit hangosan mondtam, mert két csaj rajtam röhögnek, hogy szellemek nem léteznek! PEDIG igaz! - válaszoltam nekik idegesen és elrohantam. Most már jobban sírtam mint ezelőtt. Ez már kibírhatatlan! A szemfestékem is elfolyt! Ez nem igaz! Tök mindegy. Ez lenne a legnagyobb bajom. - mondtam könyörögve.Egyszer csak megbotlottam. A térdem és a könyököm vérzett. Mást nem tudtam csinálni, elmentem a barátnőmhöz, de ő se hitt nekem a szellemes ügyben, ezért este egyedül a házamban aludt. Reggel átjött félve, utána ő is elhitte. Felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Elfogadtam. Mit csináltam volna ilyen állapotban?? Hö?? És ő a legjobb barátom majd
megérti. Lehet.. Elmentem zuhanyozni de csípte a vért. Vagyis a sebet. Amikor a sebre néztem, akkor a bátyám jutott eszembe. Nem tudom miért.
Egyfolytában arra gondolok, hogy mi lett vele meghalt? Megölték? Felakasztották? Én nem tudom.
De lehet hogy a sors is így akarta. Dehogy akarta! A bátyám jó ember volt! Mindenki úgy ismerte. Én ismertem a legjobban. Ha volt szabadidőm vele voltam. Meg ugye ha neki. Szerettem nagyon. Még talán jobban is mint magam. Mert magamat imádom :D. Elkeseredetten feküdtem le az ágyba.
Az álmomban kiabált nekem a bátyám hogy: Segíts!! Kérlek! Ne hagy meghalni. Ezután felriadtam, és rohantam Fannihoz, vagyis a barátnőmhöz akinél lakom.
Folytatom a 4. részben. :D
Üdv: #Valaki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése